A szélsőjobboldali pártok eltűnése a lengyel politikai életből nem könyvelhető el a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni stratégiák sikertörténeteként – állítja vendégszerzőnk, Michał Bilewicz, a Varsói Egyetem Előítéleteket Kutató Központjának vezetője.
A lengyel politika jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Az új évezred küszöbét viszonylag sokrétű politikai színtérrel lépte át az ország, amely magába foglalta a szociáldemokratákat és a kisgazdapártokat a baloldalon, a kereszténydemokratákat a jobbközépen, valamint különböző nacionalista pártokat a szélsőjobboldalon. Az Európai Unióhoz való csatlakozás idején a politikai élet elsősorban az európai integrációhoz való attitűdök alapján szerveződött újjá. Az uniós tagságot kifejezetten ellenezve különböző szélsőjobboldali pártok jelentek meg, amelyek közül a Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem emelkedett ki. Ezek a pártok a csatlakozás előtti vitákat használták fel választói bázisuk felépítésére és mobilizációjára.
A Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem párt
Az Önvédelem számos tagja egy nyíltan antiszemita felsőoktatási intézménnyel, az Ukrán Nemzetközi Akadémiával állt kapcsolatban. A szervezet a 2005-ös választások idején számos szélsőséges nézetéről ismert politikust üdvözölt soraiban a Nemzeti Pártból, és együttműködött olyan történelmi antiszemita személyiségekkel, mint Bohdan Poreba és Ryszard Filipski. A lengyel parlamentben, a Szejmben az Önvédelem meghatározó egyéniségévé Mateusz Piskorski, egykori sámánista vezér vált. Európa-ellenes, illetve orosz- és beloruszpárti álláspontja mellett a párt végig kitartott a parlamentben.
Az Önvédelemnél is szélsőségesebb vonalat képviselt a Lengyel Családok Ligája. A Ligát a főként a háború előtti nacionalista és antiszemita mozgalom nevét viselő Nemzeti Párt és Nemzeti Demokrata Párt tagjai alapították. A Lengyel Családok Ligájának ifjúsági szervezete, az Összlengyel Ifjúság egy háború előtti ifjúsági mozgalomra emlékeztetett, amely akkoriban erőszakos antiszemita cselekményeiről vált ismertté. A megújult Liga vezetőségébe holokausztrelativizálók (Ryszard Bender), homofób ideológusok (Mirosław Orzechowski, Wojciech Wierzejski) és egykori neonáci szkinhedek (Piotr Farfał) ültek be.
A két párt 2006 és 2007 között a jobboldali populista Jog és Igazságosság pártjával együtt kormányzott. E koalíció nevéhez köthető a lengyel oktatásügy „megreformálása”, a toleranciaoktatás kivonása a tananyagból, illetve különböző személyi változtatások foganatosítása a tanárokat továbbképző intézetekben.
Miután a 2007-es választásokon már csak 1,5, illetve 1,3 százalékot szereztek, mindkét párt eltűnt a politikai színtérről. Csalódott szavazóik egy része ekkor már távolmaradt a szavazófülkéktől, mások a jobboldali pártok valamelyikéhez vándoroltak, főként a Jog és Igazságossághoz, kisebb részben a Polgári Platformhoz.
A 2005-ös parlamenti választásoktól kezdve a politikai színtér két fő rivális párt csataterévé változott, amelyet a Lengyelországról alkotott jövőkép osztott meg. Az egyik oldal a szolidáris, a másik pedig a liberális állam kiépítését támogatta. Mindez eltávolította a szélsőjobboldali agendát a lengyel politikai viták középpontjából, és új témák váltak a lengyel közbeszéd meghatározó kiindulópontjává. A szélsőjobboldali eszmék és fogalmak fokozatosan háttérbe szorultak.
Szélsőjobboldal elleni stratégiák
A szélsőjobboldali pártok eltűnése a lengyel politikai életből mégsem könyvelhető el a rasszizmus, a xenofóbia, és az antiszemitizmus elleni stratégiák sikertörténeteként. A lengyel jogszolgáltatás általában passzív a gyűlöletbeszédet kriminalizáló törvények alkalmazását illetően. A legismertebb ügyészség által visszautasított kivizsgálási kérelmek közé tartozik többek között egy holokauszttagadó eset 2000-ből, illetve a varsói Antyk, antiszemita könyvesbolt ügye 2003-ból. Ez utóbbi esetben a varsói helyi bíróság kijelentette, hogy „a bolttulajdonos csupán az olvasók tájékoztatására törekedett más, bizonyos esetben talán kontroverz szemlélet terjesztésével”.
A rasszizmus visszaszorítására tett sikertelen kísérletek a labdarúgás terén is megfigyelhetőek. 1989 után a lengyel stadionok a szélsőjobboldal bástyai lettek. Az UEFA a 2012-es lengyelországi Labdarúgó Európa-bajnokság idején nemzetközi (UEFA, FIFA) és helyi civil szervezetekkel („Soha többé” társaság) karöltve kampányt is folytatott a fajgyűlölet ellen („Rúgjuk ki a rasszizmust a stadionokból!”, „Tiszteld a sokszínűséget!”). A lengyel futball-huliganizmusban azonban továbbra is meghatározó szerepet tölt be a xenofób és a rasszista retorika. Erről a témáról külön dokumentumfilm is készült a BBC-n „Stadiums of Hate” címmel.
Bár a toleranciaoktatás, illetve a diszkriminációellenes tréningek mára igen elterjedtté és támogatottá váltak Lengyelországban (pl. a Stefan Batory Foundation), az eredmények egyelőre nem túl látványosak. Noha a toleranciára nevelő oktatási programok jól kidolgozottak, nincsenek megfelelően integrálva a közoktatás rendszerébe. A hatékony végrehajtás hiányában így múzeumok, emlékhelyek és közhasznú szervezetek (mint pl. a Nemzetek Közötti Párbeszéd Fóruma) próbálják a formális oktatás hiányosságait pótolni, például a holokauszt témájával kapcsolatban. A toleranciaoktatás megjelenik a nagyvárosi központokon kívül is, ahol helyi szociális szakemberek fejlesztenek ki saját közösségeik számára oktatási projekteket, ezek a jó gyakorlatok azonban eddig nem eredményezték a más etnikai és vallási csoportokkal szemben megnyilvánuló ellenérzések megváltozását. A kutatási eredmények mind azt mutatják, hogy az antiszemita és a xenofób attitűdök mértéke továbbra sem jelentéktelen a lengyel társadalomban, annak ellenére sem, hogy jelenleg nincs érdemi politikai képviseletük.
Kinyilvánítatlan előítéletek és konspirációs elméletek
A szélsőséges pártok hanyatlása tehát, úgy tűnik, nem a szélsőjobb-ellenes szervezetek tevékenységének vagy valamiféle alulról szerveződő társadalmi változásnak köszönhető. A lengyel szélsőjobb felbomlását sokkal inkább az említett pártok botrányai, rossz struktúrái és a párton belüli vitái eredményezték. Az Önvédelem korrupciós ügyei, illetve a Lengyel Családok Ligájának megdöbbentő koalíciója (európai szinten a Declan Ganley Libertas mozgalommal), valamint a fő véleményformálóként működő rádió, a Maryja támogatásának elvesztése zavart okozott a pártok potenciális szavazói körében.
Ezt az általános zavarodottságot jól tükrözte az Előítéleteket Kutató Központ közvélemény-kutatása, amelyet az internethasználók országos mintáján készítettünk a 2011-es választásokat megelőzően. Egy sor politikai és társadalmi témáról kérdeztük a résztvevőket, majd azok etnikai kisebbségekkel szembeni diszkrimináns magatartását mértük, végül pedig azt, hogy a válaszadók mely pártokat támogatják a 2011-es parlamenti választásokon. Az elemzés kimutatta, hogy a nem-szavazó válaszadók valamivel diszkriminatívabban viszonyultak a zsidókhoz, a németekhez és az oroszokhoz, mint a pártot választók. Az összes párt szavazótábora közül csupán a Jog és Igazságosság támogatói bizonyultak előítéletesebbnek.
Hasonló tendencia észlelhető a politikai extrémizmus más fajta megnyilvánulásában is, mint például a politikai konspirációkban való hit vagy más nemzetektől való veszélyeztetettség érzése tekintetében. Az összes vizsgált csoport közül, a nem-szavazók körében volt a legnagyobb mértékű az összeesküvés-elméletekben való hit (noha nem különböztek jelentősen a Jog és Igazságosság szavazótáborától), és a második legnagyobb mértékű a más nemzetektől való félelem.
Összegzés
A lengyel politikai szintér jelenleg csaknem teljes mértékben mentes a szélsőjobboldaltól. A jobboldali pártok etnikai és vallási gyűlölködés nélkül fejezik ki politikai agendájukat. A homofób és antiszemita diskurzus, amely megfigyelhető volt az 1990-es es a korai 2000-es évek Lengyelországában, mára teljesen megszűnt létezni a mainstream politikai életben. Ugyanakkor a kirekesztő, szélsőjobboldaliságot megalapozó attitűdök és gondolkodás továbbra is széles körben elterjedt azon lengyelek között, akik nem vesznek részt a parlamenti választásokon. Ezt a réteget vélhetően könnyen mobilizálhatja egy újraéledő szélsőjobboldali párt egy esetleges gazdasági krízis vagy politikai zavar elmélyedése idején. A jogi, oktatási ellenstratégiák még mindig gyengék Lengyelországban, és ha figyelembe vesszük a társadalmi magatartásmintákat, akkor látható az is, hogy egyelőre a hatékonyságukról sincs sok empirikus bizonyíték.
