Az orosz kapcsolat

2014 április 10. | Szerző: politicalradical

Legutóbbi elemzésünkben a Jobbik és Irán kapcsolatát vizsgáltuk, az alábbiak pedig a párt Oroszországhoz fűződő viszonyát elemezzük, nemzetközi összehasonlításban. A szélsőjobboldal oroszbarátsága ugyanis nem magyar jelenség. Egész Európában erősödik a nemzeti színekbe öltözött orosz érdekképviselet, ami különösen nagy jelentőséget ad a közelgő európai parlamenti választásnak.

A Political Capital 2009-ben  az elsők között hívta fel a figyelmet  a kelet-európai szélsőjobboldali pártok Oroszország felé tanúsított nyitottságára. 2013 végén számos elemző, köztük Marcel H. Van Herpen vagy Paul A. Goble  észlelt hasonló jelenséget, immár a nyugat-európai szélsőjobboldali pártok vonatkozásában. A szélsőjobboldalra gyakorolt orosz befolyás tehát ma már egész Európában tapasztalható jelenség, ami kiemelt kockázatot jelent az euroatlanti integrációra nemzeti és közösségi szinten egyaránt, különös tekintettel a 2014-es európai parlamenti választásokra és az ukrán válságra.

A szélsőjobboldali pártok 2014-ben a francia Nemzeti Front vezetésével oroszbarát frakciót alkotnak az Európai Parlamentben. Oroszország érdekeinek képviselete azonban már most egyértelmű, hiszen többek között Kovács Béla a Jobbik  vagy Aymeric Chauprade  a francia Nemzeti Front képviseletében „független megfigyelőként” támogatták a Krím-félszigeti annektálását szolgáló orosz referendumot az osztrák Szabadságpárt, a belga Flamand Érdek, a bolgár Ataka, az olasz Északi Liga stb. küldöttei mellett.  Sőt, április első felében került sor az ukrajnai krízis békés rendezésére hivatott brüsszeli találkozóra az Európai Parlament Külügyi Bizottságának alelnöke, az Északi Liga képviselője, Fiorello Provera és Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának vezetője, továbbá Vlagyimir Csizsov, Oroszország EU nagykövete között. Mindezt ráadásul egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió politikai és gazdasági krízise miatt egyaránt sérülékeny állapotban van.

A magyar Országgyűlésben az EU és Oroszország közötti hintapolitikát folytató kormánypárt mellett ugyancsak erősödik az oroszbarát szélsőjobboldal. Az április 6-án lezajlott parlamenti választás ugyanis tovább erősödött a Jobbik, amelynek programjában hangsúlyos helyet foglal el az orosz érdekeket megtestesítő „eurázsiai külpolitikai paradigma” képviselete, valamint az a EU- és a NATO-tagság újratárgyalása.  Így nem volt meglepő a Jobbik külügyi kabinetjét vezető Gyöngyösi Márton nyilatkozata arról, hogy a választások után: „Moszkvába utazna először Vona Gábor”.  Mindez azt is jelzi, hogy a Jobbik Oroszországgal a háta mögött belpolitikai szinten sem lesz könnyen félreállítható.

A teljes tanulmány letölthető itt.

A Jobbik és Irán kapcsolata

2014 március 31. | Szerző: politicalradical

Noha a Jobbik politikusai előszeretettel neveznek más pártokat „idegen érdekek” képviselőnek, ez a gyanú az elmúlt években épp a szélsőjobboldali párttal szemben fogalmazódott meg a legerősebben. Az alábbiakban a Jobbik és Irán kapcsolatát, a következő elemzésünkben pedig a párt Oroszországhoz fűződő viszonyát elemezzük. Irán szempontjából a Jobbik elsődlegesen  az európai politikába való belépés lehetőségét jelenti.

A Jobbik és Irán kapcsolatának története egészen a párt alapításáig nyúlik vissza. Az Irán felé tanúsított közeledés tehát nem önmagában a „keleti nyitás” politikájának meghirdetésével függ össze, hanem más okokra is visszavezethető, így néhány meghatározó személy személyes kapcsolati hálójára, valamint egyes ideológiai és világpolitikai kapcsolódási pontokra. Ezek igazolható okok, szemben a párt – feltételezett és sosem bizonyított – iráni forrásból történő finanszírozásának hírével, amelyet csak az erre hivatott állami szervek tudnának vizsgálat tárgyává tenni.

Forrás: Jobbik.hu

 A Jobbik és Irán viszonya a párt parlamentbe kerülése előtt

Bár Vona Gábor már 2003 februárjában Jemenben tett látogatást és tartott beszédet egy arab konferencián⁽ⁱ⁾, az első jelentősebb, írásos külpolitikai állásfoglalását egy a Barikádban megjelent 2007-es cikkében körvonalazta. Iránt ekkor – nem kis túlzással – a muszlim világ vezetőjeként festette le.

„(…) Az Egyesült Államok monopolizálta világ remélhetőleg a végóráit éli. Képtelen lesz többfrontos harcra Kínával, Oroszországgal, az Irán vezette muszlim világgal és Latin-Amerikával. Ez utóbbival sokat nem tudunk kezdeni, de az első három felé igen is találnunk kell utat.”

A Jobbik külpolitikáját később markánsan meghatározó elemek tehát már Vona elnökségének elején megjelentek. Ebben a világnézetben nem pusztán a magyarok „keleti eredete”, valamint a kulturális és pragmatikus gazdasági érvek támasztják alá a „keleti nyitás” politikáját, hanem egy ennél mélyebb, komplex összeesküvés-elméletre, valamint a Nyugat összeomlásával kapcsolatos várakozásokra épülő ideológia is. Csak a Nyugat hanyatlásának és „gyarmatosítási szándékának” megfogalmazásával válik megmagyarázhatóvá, hogy miért is nemzeti érdeke Magyarországnak a Nyugattól való elszakadás és a keleti hatalmakkal való szövetségkötés.

Az Irán iránti fokozódó nyílt elköteleződést mutatta Vona Gábor 2008. október 23-i beszéde, melyben a pártelnök a 2009-es EP-választásokra Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kért választási megfigyelőket, és az Iráni Forradalmi Gárda segítségét. Egy 2008-as interjúban Vona a javaslatát Simon Peresz izraeli államfő kijelentésére hivatkozva indokolta: „Magyarország jelen pillanatban olyan ország, amelyet Izrael meg akar szállni vagy már megszállt. Simon Peresz kijelentésére gondolok, és ha a választások tisztaságára felügyelni kell, akkor azt Nyugat-Európától, az Európai Uniótól nem várhatjuk”⁽ⁱⁱ⁾.

Az Irán-barátság és az Izrael-ellenesség (illetve az antiszemitizmus) szorosan összefügg a Jobbik ideológiájában. Ez pedig Irán számára is nyilvánvalóan fontos kapcsolódási pont, hiszen az Európai Unió államaiban kevés (és egyre kevesebb) olyan jelentősebbnek mondható pártot találhat, amely partner lenne az Izrael-ellenességben és antiszemitizmusban, mivel a nyugati muszlimellenes szélsőjobboldali pártok jelentős része egyben izraelbarát is.  

A keleti nyitás másik fontos eleme az EU-ellenesség: a 2009-es EP-választást megelőzően a Jobbik „kiskátéja” a keleti piacszerzéssel és az Európai Uniótól való függőség enyhítésével indokolta a Kína, Oroszország, India, Japán, Irán és az arab országok felé történő „keleti irányváltás” politikáját.

A nyilvánosság előtt látható iráni kapcsolatrendszer ebben az időszakban csak pár főből állt, beletartozott Vona Gábor, Dr. H. Jahromi M. Afi étterem-tulajdonos és üzletember, Gyöngyösi Márton, a Jobbik későbbi külpolitikai kabinetjének vezetője és a mindenkori iráni nagykövet⁽ⁱⁱⁱ⁾. Ezeknek a személyeknek nagy szerepe lehetett abban, hogy Vona Gábor 2003-as jemeni látogatását követően pártszinten is történtek a nyilvánosság előtt is ismertté vált találkozók. Ali Irvash Reza iráni nagykövettel 2007-ben találkozott Vona Gábor a közös iráni és a magyar kulturális gyökerek erősítésére hivatott pilisvörösvári iráni kiállítás keretében. Az akkor frissen megválasztott európai parlamenti képviselő, Morvai Krisztina pedig 2009-ben látogatott Iránba egy „emberi jogi konferenciára”.

A Jobbik és Irán viszonya 2010 után

A Jobbik 2010-es parlamenti bejutásával az Iránnal kapcsolatos politika is új szintre emelkedett. A korábbi elszórtabb nyilatkozatokon és személyes kapcsolatépítésen túllépve az Iránnal kapcsolatos nézetek immár a párt külpolitikai tevékenységének szerves részévé váltak: elkezdődött az intézményes kapcsolatrendszer kiépítése a parlamenti és önkormányzati szinten egyaránt.

Vona Gábor 2011. áprilisban mutatta be a „IV. Béla tervet”, amely az Európai Uniótól és a multinacionális vállalatoktól való (szuverenitást sértő) nemzetközi függés megszakításának gazdasági eszközeként hivatkozik az Oroszország, Kína, Törökország, Közép-Ázsia, az arab világ és Irán nyújtotta gazdasági potenciálra.

A politikai kapcsolatok főbb dimenziói:

1. Irán külpolitikai törekvéseinek és atomprogramjának nyílt támogatása. A Jobbik parlamenti pártként több gesztussal és megnyilatkozással is védte Irán geopolitikai érdekeit, elutasítva az országot ért nemzetközi szankciókat. 2012 januárjában Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese tiltakozott az EU és az Egyesült Államok új szankciói ellen, azt egyszerre reális háborús veszélyként és „háborús hisztériakeltésként” minősítve a békés Irán ellen, „aki eddig nem támadott meg senkit”. A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra is, hogy míg Irán nukleáris katonai potenciáljára nincs bizonyíték, „Izraelnek ezzel szemben közel 200 atomfegyvere van”. A Jobbik hangos tamogatoja az iran altal sok fele modon segitett szíriai rezsimnek is. A nyílt állásfoglalások közé tartozik az alább említett tüntetéseken és találkozókon kívül még például az iráni külügyminisztere repülőgépének Magyarország légteréből való kitiltása elleni tiltakozás 2011 végén . Legutóbb pedig a Jobbik üdvözölte az iráni atomdúsítás korlátozásáról szóló, a nemzetközi szankciókat enyhítő genfi megállapodást.

Mindezzel kapcsolatban látni kell, hogy a Jobbik Iránnal – és általában a keleti nyitással – kapcsolatos külpolitikája és agendája a szavazóközönsége számára érthetetlen, vagy egyenesen kevéssé tolerálható, következésképpen a párt külpolitikáját mozgató érdekek nem igazán a hazai pártpolitikai versenyhez köthetők.^(iv) A Jobbik ezért operál rendre a közönsége által leginkább érthető antiszemita érvekkel amikor demonstratíve is kiáll Irán mellett, így például 2011. december 2-án „háborúellenes béketüntetés” keretében tiltakozott az Iránt sújtó szankciók és a nyugati „cionista” érdekek érvényesítése ellen. A tüntetésen felszólalt több jobbikos képviselő mellett Gyöngyösi Márton a parlament magyar-iráni baráti csoportjának elnökeként.

2. Hivatalos politikai kapcsolatépítés. A parlamentbe jutás után új intézményes színteret kapott az iráni kapcsolatépítés és lobbizás az országgyűlés új magyar-iráni baráti csoportja révén, melynek tagjai csak a Fideszből és a Jobbikból verbuválódtak, a jobbikos Gyöngyösi Márton vezetésével.

Találkozók kronológiája

2010. november. Ifj. Hegedűs Lóránt vezette Hazatérés Templomban tartott fogadást az Attila Király Népfőiskola a szíriai, libanoni, iráni, malajziai és indonéziai nagykövetségek képviselői számára. A rendezvényen a Jobbik részéről többek között Vona Gábor és Morvai Krisztina tájékoztatták a párt „keleti nyitásának” részleteiről a diplomatákkal. Gyöngyösi Márton Simon Peresz „felvásárlási szándékáról” és az izraeli „ingatlanokkal kapcsolatos bűnügyekről” számolt be, Balczó Zoltán, az országgyűlés elnöke pedig a Jobbik álláspontját ismertette az EU és a „népirtó” Izrael közötti társulási szerződésről. Az eseményen angol fordítással levetítették Vona Gábornak az országgyűlésben a társulási szerződés megszavazásának napján elmondott beszédét. Az eszmecsere a Shiraz étterem által szervezett fogadással ért véget.

2011. január. Gyöngyösi Márton a Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány Korán-bemutató programján vett részt és tartott előadást, ahol Hafiz Osman Sahinnak, az isztambuli Fatih dzsámi vezető imámjának előadásában hangzottak el Korán-idézetek. Az eseményen a jobbikos képviselők mellett katari, a marokkói, a palesztin, a maláj és iraki követek és diplomaták vettek részt.

2011. október. Több fős üzleti delegációs érkezett egy öt napos konferencia-sorozatra a Magyarország és Irán közötti kereskedelmi és befektetési lehetőségek felmérésére. A résztvevők a látogatás keretében egyaránt felkeresték a jobbikos Tiszavasvárit, Gyöngyöst és Gyöngyöspatát. Az iráni küldöttséget Tarlós István főpolgármester is fogadta, aki Staudt Gábor jobbikos képviselőt bízta meg a főváros és Irán közötti lehetséges gazdasági együttműködési formák kidolgozására. A konferencián Vona Gábor úgy fogalmazott: „Irán számára Magyarország a Nyugat, Magyarország számára Irán a Kelet kapuja”. Az együttműködési szándékról szóló dokumentumok aláírására és a látogatás lezárására a Hazatérés Templomában került sor, ahol többek között Vona Gábor, Gyöngyösi Márton, ifj. Hegedűs Lóránt lelkész, Dr. Saeed Seyed Agha Banihashemi nagykövet és Dr. H. Jahromi M. Afi, a Magyarországi- és Iráni Üzletemberek Baráti Társasága elnökeként szólalt fel.

2012. szeptember. A Jobbik Székesfehérvári Alapszervezetének négy tagja tett látogatást a budapesti iráni nagykövetségen. A találkozón a jobbikosok kiemelték az iráni néppel és kormánnyal vállalt szolidaritást a nagyhatalmakkal szemben, továbbá Izraelt agresszorként ítélték el.

2013. április. A Shiraz étteremben zajlott le tárgyalás a magyar-iráni kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről a Teheráni Kereskedelmi-, Ipar- és Agrárkamara küldöttségével és az iráni nagykövettel. A találkozón Vona Gáboron kívül több magyar vállalkozó és megyei iparkamarai vezető és Dr. Jahromi H. Afi vett részt.

3. Testvérvárosi kapcsolatok. A Jobbik súlyának változását mi sem jelzi jobban, hogy egyrészt több jobbikos polgármesterek vezette önkormányzat hozott létre iráni testvérvárosi kapcsolatokat, így a Jobbik „fővárosaként” számon tartott Tiszavasvári 2011-ben hozott létre testvérvárosi kapcsolatot az iráni Ardabillal, míg 2012-ben Gyöngyöspata alakított ki hasonló kapcsolatot az egymillió lakosú Qummal. Másrészről most már az iráni politikusok is keresik a kapcsolatfelvétel lehetőségét, amelyre minden évben jutott egy-egy meghatározó találkozó.

Mindez azt mutatja, hogy a Jobbik és Irán kapcsolata egyre szélesebb iráni és magyarországi személyi, politikusi kört átfogó intézményes formát öltött az elmúlt években.

 

A kapcsolat háttere: pénz vagy politika?

Ideológiai szempontból a Jobbik meglehetősen kényes helyzetben van az Iránhoz fűződő kapcsolatát illetően. Egyrészt a választói egy kisebb része számára ugyan egyszerű gazdasági és külpolitikai előnyöket ecsetelő érveléssel is jól eladható a párt vonzódása az autoriter, Nyugat- és Izrael-ellenes iráni rezsimhez. Másrészről viszont az iszlám, és általában a keleti irányultság nehezen egyeztethető össze a Jobbik által deklarált keresztény identitással, valamint a párt és a szavazótábora általános idegenellenességével és külpolitikai érdektelenségével. Ezért is van szükség valamilyen átfogó világmagyarázatra, amely a Nyugat hanyatlása, a zsidó világ-összeesküvés, valamint magyar őstörténeti mítoszok mentén indokolja a keleti kapcsolatokat.

Nemzetközi politikai szempontból már egyértelműen kedvező a helyzet a Jobbik számára. A Jobbik és Irán kapcsolata ugyanis láthatólag mindkét fél számára alkalmas a politikai tőke növelésére. Irán esetében egyértelmű, hogy bármely európai parlamenti párttal kialakított kapcsolatrendszer segíti a nemzetközi elszigeteltség enyhítését, valamint az európai politika befolyásolását. A Jobbik számára pedig az Irán-barátság alkalmas nem csupán az Nyugat- és az Izrael-ellenesség kifejezésére, hanem arra is, hogy tényleges politikai súlyánál jóval hangsúlyosabb nemzetközi „szereplőként” tűnhessen fel a geopolitikailag meghatározó Irán szövetségeseként. Mindez a részben szintén Irán-barát politikát folytató Oroszországgal kialakított kapcsolatot is tekintve komoly nemzetközi hátszelet jelent a magyar szélsőjobboldali párt számára, amely ilyen „barátokkal” a háta mögött belpolitikai szinten sem lesz könnyen félreállítható.

Gazdasági szempontból bár egyes jobbikos és iráni politikusok és vállalkozók gyakran nevezik meg a magyar gazdaság, azon belül is elsősorban a mezőgazdaság potenciális piacaként Iránt, valójában a magyar mezőgazdaság sem volumenében, sem földrajzilag nincs igazán exportképes helyzetben. A szankciókkal sújtott Irán részéről ugyanakkor nyilvánvalóan fontos az Európával folytatott kereskedelmi kapcsolat, azonban komoly gazdasági partnerként a nagy nyugati országok jöhetnek elsősorban szóba. Így nem meglepő, hogy néhány testvérvárosi kapcsolaton kívül komoly iráni befektetés nem jött létre Magyarországon. A perzsa állam számára a magyar kapcsolat nem önmagában, hanem az Európai Unió politikai és gazdasági piacára való belépő pontként lehet fontos, csakúgy, mint más keleti országok esetében.

Ami a sokak által emlegetett, ám nyilvános adatok alapján alig elemezhető pártfinanszírozás kérdését illeti, Irántól nem áll távol a számára fontos külföldi radikális szervezetek anyagi finanszírozása^(v), és a Jobbik is rendelkezik olyan érdekérvényesítési képességgel a magyar politikai rendszerben, amely jól jöhet a magyarországi üzleti érdekeltségekkel rendelkező iráni üzleti körök számára. A kölcsönös előnyökre utal, hogy a hazai iráni közösségben meghatározó Dr. Jahromi H. Afi által tulajdonolt, a Shiraz éttermet is működtető Shiraz Kft-vel még 2011-ben is 3,2 milliós megbízási szerződést kötött a Jobbik az “Iráni küldöttséggel kapcs. (sic!) szervezési fel. szakmai programok előkészítése, lebonyolítása” céljából. A pártfinanszírozási kérdést veti fel a Jobbik korábbi, parlamenti időszakot megelőző zavaros pénzügyi helyzete is. A párt ugyanis 2003-as megalakulása után 2010-ig nem közölte törvényileg kötelező éves finanszírozási kimutatását, emiatt a Legfőbb Ügyészség is vizsgálatlorot kezdeményezett 2010. januárban. A vizsgálat hatására a párt által 2010. januárjában közzétett beszámoló szerint a szervezet éves pénzforgalma 2004 és 2009 között csak 1-3 millió forint között alakult, amely a hvg.hu értékelésében egy „kisebb családi bt.” forgalmával egyenértékű, és közel sem ad számot például a 2009-es EP-választás feltehetőleg több tíz vagy akár százmilliós nagyságrendet elérő kampányáról. A párt gazdálkodásával több szervezet is foglalkozott korábban, sajtóinformációk szerint Gulyás József, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának korábbi tagja úgy vélte, hogy a bizottságban korábban, azaz 2010 előtt felmerült a párt orosz- vagy iráni forrásból történő finanszírozása, ám konkrét részletek tisztázására nem került sor. Ugyancsak sajtóértesülések szerint a Jobbik pénzügyei terítékre kerültek a CIA-nál is 2009-ben.

Mindezek ellenére a párt külföldről történő finanszírozása továbbra sem egyértelműen bizonyított. Ráadásul ma már parlamenti pártként összehasonlíthatatlanul kedvezőbbé váltak a Jobbik anyagi lehetőségei, így a 2010 utáni erősödő kapcsolatrendszert pusztán a hipotetikus finanszírozási függőség alapján még kevésbé lehet magyarázni, mint bármikor korábban. Legfeljebb azt lehet feltételezni, hogy a párton belüli erőviszonyok szempontjából is érdekes a külső finanszírozás, amennyiben létezik egyáltalán. Egyes politikusok párton belüli karrierjében ugyanis komoly szerepet játszhat a pártnak hozott anyagi támogatás.

Irán szempontjából azonban nem feltétlenül a konkrét személyek az elsődlegesek, hanem a kapcsolatokból származó információk és az európai politikába való belépés lehetősége.

 

Ki tehet Toroczkai ásotthalmi győzelméről?

2013 december 18. | Szerző: politicalradical

Gyöngyöspata, Tiszavasvári, Kosd, Monorierdő, Tuzsér, Békésszentandrás, Hegyháthodász, Hencida, Kemenessömjén és Martonfa után Ásotthalom is Jobbik-támogatású polgármesterrel büszkélkedhet, miután Toroczkai László, a párt Csongrád megyei képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke nyerte a vasárnap megtartott választást. Az ügy pikantériája, hogy sajtóértesülések szerint Toroczkait támogatták a helyi „baloldaliak”, legalábbis a Demokratikus Koalíció egy – hamarosan kizárandó – helyi tagja így nyilatkozott korábban a Magyar Narancsnak, majd az Egyenes beszédnek. Ezek után nem csoda, hogy a választást követően rögtön előkerült a hazai közbeszéd szélsőjobboldallal kapcsolatos szokásos és tökéletesen félrevezető kérdésfeltevése, a radikálisok előretörésért viselt politikai felelősség firtatása. A konkrét esetben ez így hangzik: a baloldal tehet-e arról, hogy Toroczkai László választották Ásotthalom polgármesterévé?

Ennek a túlzottan leegyszerűsítő kérdésfeltevésnek – ahogyan azt már évekkel ezelőtt megírtuk – több  káros következménye is van a szélsőjobboldalról való közgondolkodást illetően. Az első, hogy a régóta meglehetősen önjáró szélsőjobboldal nem látszik önállónak, mivel a baloldal a jobboldalhoz, a jobboldal pedig a baloldalhoz köti a szélsőségeseket. A második, hogy több ponton is gátolja a szélsőjobboldali politika tartalmának, helyi működésének feltárását, mivel ebben a kontextusban csak az válik érdekessé, hogy ki hogyan viszonyul a szélsőjobbhoz (ami persze nem elhanyagolható szempont, de korántsem elegendő). A harmadik következmény pedig az, hogy a szélsőjobboldallal szemben alkalmazott politikai érvelés egyik oldalon sem nevezhető működőképesnek, mivel ténylegesen nem a szélsőjobboldalra vonatkozik, hanem elsődlegesen a bal- és a jobboldal egymással szemben kialakított politikai stratégiájának felel meg. Ezeknek a téves politikai stratégiáknak pedig nyertese a szélsőjobboldal, hiszen többek között erre hivatkozva mondhatja Toroczkai: „Ásotthalmon az embereket nem érdekli az országos pártpolitika, a pártok acsarkodása”.

(kép forrása: Fülöp Máté, hvg.hu)

Ha az Ásotthalmon történtekért van felelőssége a nagyobb politikai erőknek, akkor az az, hogy még mindig ott tartanak, hogy a szélsőségesek minden egyes pozíciószerzéséért kizárólag egymást hibáztatják, miközben magára a szélsőjobboldalra nem fordítanak kellő figyelmet. Pedig észre kellett  venni Toroczkai gazdasági terjeszkedését és jól működő kormány- és politikaellenes populizmusát a településen. Észre kellett volna venni, hogy a Jobbik nemcsak az ország északkeleti megyéiben és nem pusztán a szegényebb, romák által sűrűn lakott településeken képes egy-egy jó választási szereplésre.

Végső soron, hogy mennyire nincs értelme a tényleges okok feltárást elfedő felelősségkeresésének (vö. „acsarkodás”), azt jól mutatja maga a választási eredmény is. Ásotthalmon ugyanis 1264-en mentek el szavazni (ami alig kisebb részvétel, mint 2010-ben) és ebből 904-en szavaztak Toroczkai Lászlóra. Nem nagy merészség tehát kijelenteni, hogy a győzelem a néhány helyi DK-ba átlépett volt szocialista nélkül is megszületett volna. De ez már nem nagyon foglalkoztat senkit, még magát az ügyben megtámadott DK-t sem, hiszen annak szóvivője mindennek kapcsán arra a végső következtetésre jutott, hogy az MSZP-DK-Együtt-PM triónak „le kell ülni tárgyalni a teljes és országos szintű összefogás érdekében”. Pedig, ha valamilyen országos szinten is értelmezhető tanulságot keresünk, akkor Ásotthalom példája inkább azt mutatja, hogy amíg a baloldal „az összefogás” üres lózungjának ismételgetésén túl nem képes határozott érzelmi és ideológiai kötődést is teremető politikai teljesítményre (beleértve a radikálisokkal szembeni politizálást) , addig a Fidesznek jobban kell tartania a szélsőjobbtól, mint a baloldaltól.

Így csökkent a Jobbik támogatottsága a fiatalok körében

2013 október 18. | Szerző: politicalradical

A Jobbik jelenleg futó kampányában „a fiatalok körében legnépszerűbb” pártként hirdeti magát. A kutatások szerint azonban a fiatalok legnagyobb része egyik párttal sem szimpatizál, sokan nem is szavaznának közülük. Akik pedig mégis, azok körében csökkent a Jobbik támogatottsága az elmúlt egy évben.

Ahogy a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján elhangzott: stabil jellemzője a fiataloknak, hogy a legnagyobb részük egyik párttal sem szimpatizál. A pártprefernciával rendelkezők körében pedig az elmúlt egy évben átrendeződés figyelhető meg: ebben a korosztályban 2012 első félévében még vezető Jobbik népszerűsége csökken, míg a Fideszé nő.

A Tárki 2012. tavaszi felmérése szerint a Fidesz és az MSZP relatíve alacsony támogatottsággal rendelkezett a 18-29 évesek körében, fő bázisukat az idősebb korosztályok adták és adják máig: az MSZP a 60 év fölöttiek, a Fidesz a 40-49 évesek körében a leginkább támogatott (bár a Fidesz támogatóinak korfája a legegyenletesebb). A Jobbik és az LMP ezzel szemben relatíve erős volt ekkor a 18-29 éves korosztály körében.

A 2013. júniusi Tárki adatbázison végzett számításaink azonban már más képet mutatnak. A kormánypárt támogatottsága lényegében megegyezik a 25 év alattiak és az ennél idősebbek körében. A Jobbik – bár a szimpatizánsainak átlagéletkora még mindig a legalacsonyabb – támogatottsága már jóval elmarad a Fideszétől. A fiatalok körében mért második helyét viszont stabilan tartja az MSZP, az Együtt-PM és az LMP előtt.

A változásokat tekintve nem meglepő, hogy a Jobbik 2013 őszén kifejezetten a fiataloknak szóló országos kampányt indított óriásplakátokon és citylightokon. Ez utóbbiakat elsősorban Budapest belvárosában helyezték el, tehát ott, ahol a Jobbik támogatottsága az átlagosnál lényegesen alacsonyabb. Ezekkel az üzenetekkel a párt célja egyfajta nemzedéki pártként való megjelenés, ezáltal pedig az elpártolt fiatal szavazók visszaszerzése.

Nem túl népszerű a Jobbik a határon túl

2013 július 19. | Szerző: politicalradical

A külhoni állampolgárokra kiterjesztett szavazati jog kapcsán egyre több felmérés készül a határon túli magyarok magyarországi pártokkal kapcsolatos preferenciáiról. A kutatások alapján úgy tűnik, az önmagát sokszor a határon túliak szószólójának feltüntető Jobbik – az általános vélekedéssel szemben – nem örvend túl nagy népszerűségnek ebben a választói körben.

Az elmúlt években a Jobbik olyan szimpatizánsi hálózatot igyekezett kialakítani a szomszédos országokban, amelynek segítségével képessé válik a határon túli magyar szavazók körében is kampányolni és jelentős politikai támogatottságot szerezni. Úgy tűnik azonban, hogy a párt próbálkozásai eddig kevés sikerrel jártak. A felmérések szerint a Jobbik nem rendelkezik komolyabb méretű támogatói táborral a határon túl, még akkor sem, ha azt feltételezzük, hogy néhány százaléknyi válaszadó eltitkolja a párt iránti szimpátiáját.

A legutóbbi Erdélyben végzett nyilvános kutatásból az derült ki: a szavazásra jogosultak 34,6 százaléka a Fideszre, 3,6 százaléka az MSZP-re, 1,3 százaléka a Jobbikra, 0,3 százalék az LMP-re, 0,4 százalék független jelöltre voksolna, 33 százalék nem tudja, 27 százalék pedig biztosan nem szavazna. A pártválasztók körében 3 százalékon áll a párt. A Political Capital és a kolozsvári Kvantum Research 2011-es felmérése pedig azt mutatta, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében szerény 4,5 százalékot mondhatott magáénak a Jobbik. Mindez azt jelenti, hogy Erdélyben még az MSZP is stabilan megelőzi a szélsőjobboldali párt támogatottságát.

A szlovákiai magyarok közül eleve kevesebben veszik fel a magyar állampolgárságot, így kevesebben is szavaznak majd. A biztosan szavazó pártválasztók körében 47 százaléka a Fidesz, 41 százaléka pedig a balközép ellenzéki pártok egyikét jelölte meg válaszként; a Jobbikot ehhez képest mindössze 11 százalék preferálná.

A Jobbik leginkább a vajdasági szavazók körében mért népszerűségére hivatkozhat, hiszen itt a Fidesz után a második legtámogatottabb párt. Igaz, a 13 százalék várhatóan nem jelent majd túl sok szavazatot az alacsony szavazási hajlandóság mellett. Ráadásul maga a felmérés is gyanús, mivel az eredetileg a Magyar Nemzet által hivatkozott kutatásnak nem ismert a forrása és a készítője.

A Jobbik helyzete egy évvel a választás előtt

2013 április 25. | Szerző: Political Radical

Az utóbbi hetekben számos elemzés jelent meg a baloldali ellenzéki pártok egymáshoz való viszonyáról és majdani választási esélyeiről. Viszonylag kevés szó esik ugyanakkor a Jobbik jelenlegi pozíciójáról. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogyan írható le a párt helyzete nagyjából egy évvel a választás előtt, illetve melyek a főbb hasonlóságok és különbségek a Jobbik és a többi ellenzéki párt körülményeit illetően.

A Jobbik részben hasonló problémákkal küzd, mint a többi ellenzéki szereplő. A párt szavazótábora valamelyest bővült ugyan a választások óta, de jelentős növekedésről nem beszélhetünk, támogatottsága ma is a 2010 első hónapjaiban mért szinten áll.

A népszerűség stagnálása ugyanakkor azt is mutatja: az elmúlt évek botrányai és belső küzdelmei sem ártottak a pártnak, valamint azok a várakozások sem teljesültek, amelyek szerint a Jobbik a parlamentbe kerülve szükségképpen veszít majd a vonzerejéből.

Vannak elemzések, amelyek jelentős átrendeződésről szólnak a Jobbik szavazótábora kapcsán. A Republikon Intézet szerint például, „míg 2010 és 2012 között a Jobbik egy elsősorban Kelet-Magyarországon erős, inkább alsó-középosztályból szerveződő, a gazdaságilag aktívakra és az átmenetileg elszegényedett, munkanélküliekre egyaránt építő párt volt, 2013-ra egy területileg kiegyenlített, markánsan az aktív munkavállalókból álló, a középosztály felé tendáló párttá vált”. Más adatok nem utalnak ebből a szempontból nagy változásra. Ezen a blogon már tavaly tavasszal bemutattuk, hogy a Jobbik korábban sem volt regionális párt, a szavazótábor többsége pedig az átlagnál jobban kereső és jobb környezetben élő választókból áll.

Pártpolitikai szempontból nézve a Jobbiknak lehet még pár százezres tartaléka, ezek a választók ma főként a Fidesz táborát erősítik. Elsősorban értük folyik a versengés a két párt között. Ez abból is sejthető,, hogy az elmúlt években általában akkor tudott erősödni a Jobbik, amikor a Fidesz gyengült. Nem meglepő tehát, hogy a Fidesz a radikális szavazók egy részét magához igyekszik kötni azzal, hogy a Jobbik számos témáját és üzenetét átveszi.

Ahogy a többi ellenzéki pártnak, úgy a Jobbiknak is problémát okoz, hogy a kormánypárt politizálása lényegében „ellenzéki” szerepfelfogást követ. A Fidesz három év kormányzás után is sikeresen „elmúltnyolcévezik”, hatékony a felelősség másokra hárításában, valamint a külső ellenségkép megalkotásában. Mindez nehézséget jelent a Jobbik számára, amelynek szélsőjobboldali pártként nem egyszerűen ellenzékinek kellene lennie, hanem rendszerellenzékinek, ehhez képest ezt a pozíciót is a Fidesz foglalja le, mivel „szabadságharcával”, radikális gazdaság- és társadalomátalakító terveivel kvázi rendszerellenzéki szerepet tud vinni. Így pedig marad a Jobbiknak a rasszizmus, az antiszemitizmus és a „kemény”, a kilépést követelő EU-ellenesség. Ezek ugyanis azok a témák, amelyekben a kormánypárt nem követheti és nem is követi a szélsőjobboldali pártot.

A részben közös választói célcsoport miatt persze nemcsak a Fidesz viszonya ellentmondásos a Jobbik eszméihez, hanem – bár erről kevesebb szó esik a nyilvánosságban – a Jobbik is ellentmondásosan viszonyul a Fideszhez. Az egyetlen jobboldali ellenzéki párt élesen kormányellenes retorikát folytat a saját felületein, míg a szélesebb nyilvánosságban visszafogottabb hangot üt meg, és keményen bírálja a baloldali ellenzéket, hogy a még a Fidesz táborában lévő potenciális szavazóit megszólíthassa. A kiábránduló kormánypárti szavazók egy részének becsatornázására így végső soron az ellenzéki pártok közül a Jobbiknak lehetnek a legjobb esélyei.

De ha még ebben sikeres is lenne a párt, kérdés, hogy a következő választáson mindez mire lesz elég. Egyvalamiben ugyanis a Jobbik hátrányosabb helyzetben van a többi ellenzéki párthoz képest: nincs potenciális szövetségese, ezért könnyen válhat az új választási rendszer legnagyobb vesztesévé.

(Az előadás a Republikon Intézet Egy évvel a választások előtt: pártok és esélyek című konferenciáján elhangzott előadás rövidített változata.)

Lejtőn a Jobbik támogatottsága

2013 február 11. | Szerző: Political Radical

Nem túl kedvező helyzetben vág neki a Jobbik a választások előtti utolsó esztendőnek. A közvélemény-kutatások átlagát tekintve ugyanis hónapok óta csökken a párt támogatottsága, és ez a trend a januári felmérések szerint is folytatódott. Ugyanakkor a Jobbik körüli botrányok korántsem okoztak olyan nagy népszerűségvesztést, mint arra sokan számítottak.

A Jobbik támogatottságát illetően a négy nagy közvélemény-kutató intézet havi mérései között a tavalyi év elején és végén nagyobb eltérések mutatkoztak, míg 2012 középső időszakában közel egyforma adatokat publikáltak. A párt esetében rendszerint a Medián méri a legnagyobb, az Ipsos pedig a legkisebb támogatottságot, míg a Századvég és a Tárki hasonló eredményeket közöl. A négy intézet adatainak átlaga az első 7 hónap folyamán folyamatosan a 10-11 százalékos sávban stabilizálódott. Augusztustól kezdődően először mindegyik intézet a Jobbik népszerűségének 1-3 százalékpontos visszaesését mérte, az év utolsó hónapjaiban azonban eltérő eredményeket közöltek a kutatók: míg a Századvég és a Tárki a támogatottság stabilizálódását regisztrálta (a 9 százalékos szinten), addig a Medián erősödést (novemberben 11 százalékot), a Szonda-Ipsos viszont további gyengülést mért (decemberben az éves minimumot, 6 százalékot).

2012 folyamán tehát a pártot érintő külső és belső viták csak kis mértékben csökkentették a párt szimpatizánsainak számát (átlagosan 10-ről 9 százalékra). Ugyanakkor az intézetek viszonylag tág intervallumban (6-11 százalék között november és december folyamán) mérték a szélsőjobboldali erő támogatottságát, ami egyrészt a Jobbik szavazóinak elbizonytalanodására utal, másrészt megnehezíti a párt tényleges bázisának becslését.

Januárban folytatódott a Jobbik szavazóinak lassú elbizonytalanodása és lemorzsolódása. Az összes választókorú körében már csupán 6-9 százalékot mérnek esetükben. Ez nyugtalanságot kelt a pártvezetésben és egyre radikálisabb rendpárti, főként cigányellenes akciókra és kezdeményezésekre készteti őket.

A Jobbik a közelmúltban indított kampányaival és népszavazási kezdeményezésével hosszú távú trendet igyekszik megfordítani, nincs azonban könnyű helyzetben, a további növekedési lehetőségei pedig kérdésesek. Nem pusztán a párt körüli botrányos ügyek és a túlságosan erős jobbszélre húzódás miatt, hanem azért is, mert a Fidesz továbbra is igyekszik lefoglalni a tőle jobbra lévő párt témáit (pl. Bayer-ügy), és így versenybe száll azért a választói csoportért, amely a Jobbik és a kormánypárt között hezitálhat. Önmagában ezzel a Fidesz valószínűleg nem lesz képes meggyengíteni a Jobbikot, de a növekedési lehetőségeit megakaszthatja – igaz annak árán, hogy a szélsőséges társadalmi nézetek és eszmék így még tovább erősödhetnek.

Így támogatja az Európai Unió a Jobbikot

2013 január 31. | Szerző: Political Radical

A magyarországi szélsőjobb rossz hírét jelzi, hogy Róma nemrég a Colosseum elsötétítésével tiltakozott a Jobbik eszméi ellen. Az Európai Unió ugyanakkor épp pénzügyi támogatást készül adni annak az európai pártszövetségnek, amelynek a Jobbik is tagja. Az alábbiakban a folyamatban lévő ügy politikai hátterét vizsgáljuk.

Két hét van még hátra az európai szintű politikai pártszövetségeket segítő juttatások megítéléséről szóló európai parlamenti (EP) döntésig. Az uniós támogatásokra olyan szélsőjobboldali pártcsaládok is igényt tartanak, mint az Európai Szabadság Szövetsége (European Allience of Freedom, EAF), illetve – a Jobbikot is soraiban tudó – Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (Alliance of European National Movements, AENM).

A szélsőjobboldali pártok európai szintű tömörülései

Az EP-ben a pártok vagy képviselőcsoportokba tömörülnek, vagy függetlenként képviselik választóikat. Az EP hét képviselőcsoportja – a független (Non-Inscri, NI) képviselőkkel szemben – érdemben képes befolyásolni az európai jogalkotást. Egy képviselőcsoport létrehozásához legalább 25 európai parlamenti képviselő szükséges, akiknek a tagállamok legalább egynegyedéből kell érkezniük.

Mivel a szélsőjobboldali pártok világképe változatos nemzeti mitológiákra épül, gyakran egymással szemben is kirekesztőek, ezért nehezen férnek meg a nagy nemzetközi frakciókban. Erre jó példa a szélsőjobboldali pártokat is magában foglaló európai parlamenti képviselőcsoport, a francia FN és a flamand Vlaams Blok által kezdeményezett Identitás, Hagyomány és Önrendelkezés (Identity, Tradition and Sovreignity, ITS) csoport sorsa. Az ITS 2007-es megalakulását ironikus módon az tette lehetővé, hogy a francia és a flamand radikális pártok szövetségre léptek azon új román és bolgár tagállamok szélsőjobboldali képviselőivel, akik országainak uniós csatlakozását egyébként ellenezték. A csoport azonban nem volt hosszú életű: az olasz Alessandra Mussolini és a román pártagok belső vitájának következtében nem sokkal a megalakulása után felbomlott.

A 2009-ben megválasztott EP-ben a brit euroszkeptikus UKIP dominálta Europe of Freedom and Democracy csoport foglal magában néhány szélsőjobboldaliként meghatározható szerveződést, mint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a görög LAOS, illetve az olasz Lega Nord. Összességében mégis azt állapíthatjuk meg, hogy a szélsőjobboldalnak nincs egységes képviselete az EP-ben.

Nem csak a brüsszeli és a strasbourgi üléstermekben jöhetnek azonban létre pártszövetségek, hanem az EP-n kívül is. Az ilyen jellegű kooperációhoz szintén szükséges, hogy a pártcsalád a tagállamok legalább egynegyedét lefedje, ám képviselőinek nem feltétlenül kell, hogy mind az EP-ből kerüljenek ki, hanem azok országos vagy regionális parlamenti képviselők is lehetnek (önkormányzatiak azonban nem).

A támogatás mértéke és indoka

Az Európai Unió vezetői azért szorgalmazzák az európai pártszövetségek alapítását, mivel úgy vélik: ezek fontos tényezői az európai integrációnak, valamint „hozzájárulnak az európaiság-tudat kialakításához”. Az EP ezért 2004 óta jelentős pénzügyi juttatásokkal is segíti az európai pártcsaládok szerveződését. Tavaly az EP 11 ilyen szövetséget ismert el,  összesen mintegy 18,9 millió euróval támogatva működésüket, illetve további 12 milliót különített el az azokhoz tartozó alapítványok részére. A pártok és alapítványaik a számukra elkülönített juttatást uniós kampányokra, értekezletek szervezésére, valamint kutatások megrendelésére költhetik. Kis kreativitással tehát mindarra, amire egy párt belpolitikai propagandagépezetének működéséhez szükség van.

A támogatások oroszlánrésze a nagy pártcsaládokhoz kerül, ilyenek az Európai Néppárt (EPP) vagy a szocialisták (PES), amelyeket 6,4, illetve 4,3 millió euróval támogatott az EP a 2012-es közös költségvetéséből. A juttatásokra igényt tartó kisebbek között azonban az utóbbi években megjelentek a szélsőjobboldal európai szintű szövetségei is.

Elsőként 2011-ben kapott támogatását az Európai Szabadság Szövetsége (European Alliance of Freedom – EAF), amelynek elnökségében Franz Obermayr (FÖP) és Jean-Marine Le Pen (FN) ül. Az EAF vezetőségének további tagjai a Svéd Demokraták, a belga Vlaams Belang szélsőséges pártjaiból kerültek ki. Az EP csaknem 380 ezer euróval támogatta a pártot a 2011-es és a 2012-es évben is.

2012-ben további két szélsőjobbolali európai pártszövetség is alakult: az egyik a Mozgalom az Európai Szabadságért és Demokráciáért (Movement for a Europe of Liberties and Democracy, MELD), amely olyan radikális pártokat foglal magában, mint a Dán Néppárt és a szlovák SNS; a másik pedig az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (Alliance of European National Movements, AENM), amelynek alapító tagjai között a Brit Nemzeti Párt, az olasz Fiamma Tricolore és a Jobbik is szerepel. A két pártszövetség 620 ezer, illetve 280 ezer euró támogatást kapott tavaly. Érdekesség, hogy az AENM vezetőségébe tartozik Jean-Marie Le Pen (Jean-Marine Le Pen apja) is, így az Európai Parlament egyszerre két tömörülésen – az EAF-en és az AENM-en – keresztül is támogatja a francia Nemzeti Frontot (és kis túlzással a Le Pen családot).

Egyelőre kevés a nyilvánosság számára is elérhető információ arról, hogy az európai integrációt ellenző pártok miként használják fel az EU-tól kapott pénzeket. A MELD honlapja például eddig egyetlen tanulmány megrendeléséről vagy kampányaktivitásról sem számolt be, míg az AENM-nek jelenleg még saját honlapja sincs. A három radikális pártszövetség közül csupán az EAF-nél követhető jelentősebb nyilvános politikai tevékenység. A párt aktivitásai közé tartozik egy 2011. áprilisi konferencia, ami A szigorú bevándorláspolitika eredményes címmel került megrendezésre Antwerpenben. A konferenciát népszerűsítő plakáton egy fehér birka szerepelt, amint az épp kirúgja a török és a marokkói birkát az európai zászlóval jelzett területekről. Ugyanezen év szeptemberében pedig az EAF Horvátországban folytatott „felvilágosító” kampánykörutat azzal a céllal, hogy informálja a lakosságot az uniós tagság kártékonyságáról, és arra buzdítsa (egyébként sikertelenül) a horvátokat, hogy szavazzanak nemmel a 2012-es EU-s tagságról szóló népszavazáson.

Tiltakozások kezdődtek

A nyíltan EU-ellenes pártokat tömörítő szervezetek uniós közpénzből való támogatása azért is ellentmondásos, mert ezek a pártok aktívan hozzájárulnak az Európai Unión belüli feszültségkeltéshez és az egyes nemzetek közötti gyűlölet szításához. A brit Hope not Hate elnevezésű civil szervezet ezért januárban petíciót nyújtott be az EP képviselőihez, hogy azok indítványozzák a szélsőjobboldali pártok EP-juttatásokra való jogosultságának felülvizsgálását, hogy azok megfelelnek-e a pártfinanszírozási jogszabályoknak. A tavaly ősszel szigorított jogszabály értelmében ugyanis csak olyan európai párt kaphat támogatatást az EP-től, amely tiszteletben tartja a „demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmét.”

2013. január 14-én 5 képviselőcsoport vezetői indítványozták az EAF és az AENM felülvizsgálásának kezdeményezését Martin Schultznál, az EP elnökénél. Az említett képviselőcsoportok között szerepel az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége, a Zöldek, és az Európai Egyesült Baloldal is. A petíciót jelenleg 175 EP-képviselő írta alá, így már csak 14 szignó szükséges ahhoz, hogy az Schultz kikérhesse a Parlament Jogi Szolgálat tanácsát a két EP-n kívüli szélsőjobboldali pártszövetség jogosultságával kapcsolatban – még mielőtt az újabb juttatásokról szóló döntés megszületne.

Öt állítás a Jobbik listázási ügyéről

2012 november 29. | Szerző: Political Radical

Nem a Jobbikot kell betiltani, hanem a szélsőséges eszméket kell visszaszorítani.

1. A Jobbik lételeme az antiszemitizmus. Ez tudható volt már azelőtt is, hogy Gyöngyösi Márton a parlamentben kezdeményezte a zsidók összeírását. Nem volt itt semmi félreértés, a szöveg egyértelmű és világos, nem az első alkalommal és nyílván nem is utoljára hallhattunk ilyet jobbikos szájából. A provokáció nélkülözhetetlen a Jobbik számára, különösen akkor, amikor a párt véget nem érő belső konfliktusait igyekeznek elfedni a nyilvánosságban.

2. A Jobbik felelőtlen párt. Nem csak azért, mert a politikájával soha nem látott rombolást végez Magyarország megítélésében, hanem mert kínos magyarázkodásával határon túl élő magyar állampolgárok százezreit sodorhatja bajba. Ahogy arra már többen – például Szöllősi Györgyi vagy Stumpf András – is felhívták a figyelmet: ha egy magyar párt nemzetbiztonsági kockázatként kezelheti a kettős állampolgárokat, akkor ez hivatkozási alapot adhat arra, hogy bármelyik szomszédos ország kormánya ugyanezen az alapon vegzálja az ott élő magyar állampolgársággal is rendelkezőket (ahogy azt tették már eddig is a szlovák nacionalisták). Feltehetően ezt az összefüggést még a Jobbik politikusai is képesek felismerni, csak valójában nem érdekli őket a határon túli magyarok sorsa.

3.  A Jobbik könnyen nevetségessé tehető. Mosolyfakasztó már az is, ahogy napok óta menekülni próbálnak a saját politikusuk kijelentése elől. Az pedig egyenesen röhejes, ahogy Ertsey Katalin hülyét csinált Novák Elődből és az online szélsőjobboldali orgánumokból, amelyek nem merték leközölni Ertsey ironikus levelét. Ez az eset szerintünk igazolja korábbi, nagy vitát kiváltott állításunkat is, mely szerint a szélsőjobboldal ellen a nevetségessé tétel az egyik leghatékonyabb eszköz.

4.  A Jobbikot nem kell betiltani. Minden ilyen kezdeményezés csak a szélsőjobb narratíváját erősíti saját üldözöttségéről és áldozati szerepéről. Egy nyolcszázezres táborral rendelkező politikai erő bizonyosan ismét utat találna magának a parlamentbe. Egy párt betiltásánál sokkal nagyobb feladat áll Magyarország előtt: a szélsőséges eszmék és attitűdök elleni küzdelem. Ez nem jogi, hanem – ahogy azt a lenti ábra is mutatja – társadalmi és politikai probléma. Beszédes például, hogy a magyar társadalom csaknem egyharmada számít arra, hogy a jövőben zsidók és izraeliek telepednek le nagy számban Magyarországon (a Jobbik szavazótáborában ez az arány 50%), miközben ezt semmilyen demográfiai trend nem igazolja. A zsidók tömeges letelepedésében való hit így inkább az ezzel kapcsolatos politikailag fűtött előítéletes félelmekkel magyarázható, melyet a Jobbik is folyamatosan gerjeszt az „új honfoglalók” magyarországi gazdasági és politikai terjeszkedésével kapcsolatos összeesküvés-elméleteivel.

Forrás: TÁRKI

5.  A Jobbikkal szemben álló politikai szereplőknek most nem egymás felelősségét kell firtatniuk, nem egymás szélsőjobbal szemben megfogalmazott reakcióit kell kritizálniuk. Az ügy, egységesen elítélő politikai fellépést váltott ki, márpedig ez önmagában fontos, pozitív eredmény.